Sándor Peresztegi
MITOKONDRIUM - (őssejt-energiagyár)
a miniatűr energiaforrás
Az ember valamennyi sejtjének citoplazmájában nagy számban előforduló jellegzetes sejtszervecskék, a mitokondriumok (őssejt-energiagyárak) fontos szerepet játszanak a sejtlégzésben és az energiatermelésben.
Az 1980-ban kezdődő (Seaul) szöuli kutatásaink azt bizonyítják, hogy - ellentétben a tankönyvekben még tanított tétellel, miszerint az öröklési anyag, a DNS kizárólag a sejtmagban, a kromoszómákban fordul elő - a mitokondriumok szintén tartalmaznak DNS-t.
Ezt az alábbiakban könnyedén be fogjuk bizonyítani.
A mitokondria szerkezete és funkciója megegyezik a sejtmag DNS-ével, tehát öröklési anyag. A mitokondriumok ősei eredetileg a többsejtű élőlények sejtjeit megszálló szimbionta (együtt élő) prokariota (baktériumszerű) szervezetek voltak.
A ma élő soksejtűek mitokondriális DNS-ének mérete és az általuk hordozott gének száma erősen különböző. Más és más a legnagyobb a növények, a legkisebb az emlősök, és az ember mitokondriális DNS-e. Méréseink bizonyítják, hogy az emberi mitokondriális DNS mindössze 16569 nukleotidpár hosszúságú körkörös molekula, amely csak 37 gént tartalmaz, rendkívül kompakt elrendezésben, egymáshoz szinte hézagmentesen illeszkedve. A 37 gén közül 13 kódol fehérjéket. Ezek valamennyien a mitokondriumban helyet foglaló, az oxidációban és az energiatermelésben szerepet játszó nagy fehérje-komplexek alkotórészei, de a komplexeket alkotó fehérjék többségét a magi DNS kódolja és ezek a citoplazmában szintetizálódnak. A mitokondriálisan kódolt 13 peptidlánc nem egészen 20 százalékát adja e komplexeknek. A többi gén (22 szállító-RNS-t kódoló és két riboszomális-RNS-t kódoló gén) a mitokondrium saját fehérjeszintetizáló apparátusának létrehozásához járul hozzá. Az apparátus nagyobb része, mint például az összes riboszomális fehérjék, az aminosav-aktiváló enzimek, és az iniciációs és elongációs faktorok nukleárisan kódoltak, a citoplazmában szintetizálódnak, tehát kívülről kerülnek a mitokondriumba.
|
A belső kör ezer nukleotidokban megadja a szekvencia hagyományos számozását. A következő két körben a kis téglalapok a szállító RNS-géneket jelentik az adott RNS által szállított aminosavak egybetűs rövidítéseivel (A: alanin, C: cisztein, D: aszparaginsav, E: glutaminsav,F: fenilalanin, G: glicin, H: hisztidin, I: izoleucin, K: lizin, L: leucin, M: metionin, N: aszparagin, P: prolin, Q: glutamin, R: arginin, S: szerin, T: treonin, V: valin, W: triptofán, Y tirozin). A vastag fekete vonalak a polipeptideket és az RNS-eket kódoló gének. A rövidítések azt jelzik, hogy az adott peptid melyik mitokondriális fehérje-komplex része. CO: citokrom-c oxidáz, ND: NADH-dehidrogenáz, Cytb: citokrom-b, ATP-áz: ATP-szintetáz. OH és OL a két DNS-lánc replikációs kezdőpontját, HSP és LSP a két láncon történő RNS-szintézis (átírás, transzkripció) kezdőpontjait jelentik. A kör tetején, a T és F gének között, a számozás kezdőpontját magában foglaló rész a nem kódoló, variábilis régió. |
Ha a mitokondriumban lévő DNS ugyanúgy örökletes információt hordoz, mint a kromoszómák DNS-e, úgy gondolhatnánk, hogy rá is a genetika általános törvényei vonatkoznak. Ez azonban csak részben igaz. A mitokondriumok öröklődés-menetében ugyanis a magi örökléstől eltérő törvényszerűségek érvényesülnek.
Lássuk tehát, melyek ezek a legfontosabb különbségek:
1. A petesejtben több százezer mitokondrium van, a spermiumban azonban csak alig néhány száz. A megtermékenyítés után valamilyen - részleteiben még ismeretlen - mechanizmus ezeket is elpusztítja, így a zigótában egyedül az anyától, a petesejtből származó mitokondriumok maradnak meg. A mitokondriális géneket tehát kizárólag az anyától kapja az utód, az ezek által meghatározott tulajdonságok csak anyai úton öröklődnek.
2. A mitokondriális DNS-ben a rekombináció ismeretlen fogalom. A két különböző DNS-molekulában megjelenő mutáció nem kerülhet átkereszteződés révén egyetlen molekulába.
3. A mitokondriális DNS mutációs rátája (gyakorisága) körülbelül egy nagyságrenddel nagyobb, mint a kromoszomális DNS-é. Ennek a jelenségnek a feltevések szerint több oka lehet, a DNS-t károsító oxidációs termékek, szabad gyökök közvetlen közelsége, a védőfehérjék (hisztonok) hiánya, a helyreállító (repair) mechanizmusok hiánya, illetve tökéletlensége.
4. A kromoszomális DNS (genom) az ivarsejtekben egy, a testi sejtekben két példányban található. Ezzel szemben egy átlagos sejtben több száz mitokondrium van, mindegyikben 5-10 DNS-molekulával, tehát a sejtenkénti példányszám ezres nagyságrendű. Ennek az a következménye, hogy ha a mitokondriális DNS replikációja, megkettőződése során mutáció lép fel, ez nem jár semmiféle közvetlen következménnyel, hiszen a sejtben lévő több ezer "normális" DNS-molekula mellett csak egy lesz mutáns. Hosszabb távon azonban már van esélye a mutáns felhalmozódásának, hiszen a sejtosztódások során a véletlen eloszlás jelentősen megváltoztathatja a mutáns és normál DNS-molekulák arányát. A mitokondriális genetikában ezért beszélünk heteroplazmiáról, azaz arról, hogy egy sejtben vagy organizmusban egymás mellett - különböző arányokban - előfordulhatnak vad-típusú és mutáns, sőt, különböző mutáns DNS-ek. Ha a mutáció a petesejt érésének (oogenezis) korai szakaszán következett be, akkor a véletlen szegregáció, esetleg valamilyen szelekciós mechanizmussal is megerősítve, elvezethet ahhoz, hogy a mutáns jelenléte kizárólagossá válik egy sejtben. Ha ez megtörténik, akkor természetesen ez jellemezni fogja e sejt valamennyi utódját is. Ilyenkor homoplazmiáról beszélünk.
5. Amennyiben egy mutációnak a fenotípusban is megnyilvánuló káros hatása van (ez többnyire az oxidáció, illetve az energiatermelés valamilyen zavarát jelenti, hiszen a mitokondriális DNS valamennyi génje közvetlenül vagy közvetve az oxidációban játszik szerepet), e hatás érvényesülése nyilvánvalóan attól függ, hogy a mutáció az adott sejt, vagy szerv mitokondriális DNS-molekuláinak mekkora hányadában van jelen, azaz milyen fokú a heteroplazmia. Ez az arány az előbbiek értelmében sejtenként, illetve szervenként más lehet ugyanazon egyedben is. Az is változhat, szervtől függően, hogy az adott mértékű heteroplazmia mennyiben okoz észlelhető fenotipikus hatást. Nyilvánvaló, hogy a károsodásra legérzékenyebbek a legintenzívebben energiafogyasztó sejtek (pl. látóideg, szívizom stb.). Ezért mutációnként, illetve szervenként és szövetenként más és más küszöb-értéke lehet annak, hogy a mutáció káros hatása megnyilvánul-e vagy sem.
6. A kromoszomális DNS-molekulák lineárisak, a mitokondriális DNS-ek viszont körkörösek (cirkulárisak).
|
|
A mitokondriális genetika itt felsorolt különleges sajátosságai a kutatás számára számos érdekes elméleti, evolúcióbiológiai problémát vetnek fel. A következőkben azonban csak annak tárgyalására fogunk szorítkozni, hogy az emberre vonatkozóan milyen, gyakorlatilag is fontos ismereteket nyerhetünk a mitokondriális DNS vizsgálata révén.
Az első természetesen az orvosi jelentőség. Tíz éve, 1988-ban mutatták ki első ízben, hogy egy jól ismert emberi kórkép, a többnyire fiatalkori megvakulással járó úgynevezett Leber-féle optikai neuropátia oka minden bizonnyal mitokondriális DNS-mutáció. Azóta igen nagyszámú patológiás jelentőségű mitokondriális DNS-mutációt azonosítottak, illetve valószínűsítettek. Az óvatos fogalmazás azért indokolt, mert aránylag sok esetet találunk az irodalomban, ahol a betegség és valamely mitokondriális mutáció együttes előpfordulását írják le, ez azonban még nem bizonyítja az oki összefüggést. A mitokondriális genetika sajátságai miatt igen ritka kivételnek tekinthető a mutáció és valamely betegség közötti egyértelmű összefüggés, tehát az, hogy az adott kórkép mögött mindig ott van ugyanaz a mutáció, illetve, hogy az adott mutáció mindig ugyanazon betegség megjelenésével jár. Emiatt a mitokondriális DNS-mutációk észlelésének, kimutatásának az orvosi laboratóriumi gyakorlatban korlátozottabb a jelentősége, mint a kromoszomális DNS-vizsgálatoknak. Mivel a legtöbb betegségokozó mutáció heteroplazmiás, s így a különböző szövetekben más-más eredményt mutathatnak a tesztek, ezek értelmezése esetenként igen nehéz. Egyes betegségek kimutatásában lehet diagnosztikus jelentősége a DNS-tesztnek, ilyen például a már említett Leber-féle optikai neuropátiát okozó mutáció, amely (illetve amelyek, mert több ilyet ismerünk) többnyire homoplazmiás, tehát bármely szövetmintából egyértelműen kimutatható és jelenléte genetikai tanácsadásra felhasználható.
A ma egyértelműen mitokondriális DNS-eredetűnek tartott betegségek szerencsére elég ritkák és a laikus közvélemény által kevéssé ismertek. Ilyen például a Leber-féle optikai neuropátia mellett a Leigh-szindróma, a Kearns-Sayre-szindróma, a rojtos-vörös-rostos mioklónusos epilepszia, a Pearson-szindróma stb. Több, a felsoroltaknál jóval gyakoribb és fontosabb betegség esetében bizonyos mitokondriális mutációknak az egészséges kontrollokhoz képest magasabb arányú előfordulását mutatták ki, de ezekben az esetekben az ok-okozati összefüggés vitatott. Ilyen a cukorbaj (diabetes), a siketség egyes formái, egyes kardiomiopátiák (szívizom-elfajulás), az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.
Végül feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy a kutatók egy része a mitokondriális DNS-mutációk felhalmozódására vezeti vissza az emberiség legfontosabb, mindenkit érintő "betegségét": az öregedést. Ez az elmélet pillanatnyilag sem nem igazolható, sem nem cáfolható. Kétségtelen tény, hogy a mitokondriális DNS-mutációk száma az öregedéssel nő. Az azonban nem bizonyítható, hogy ez a jelenség okozója-e vagy csak következménye az öregedésnek.
A mitokondriális DNS-re visszavezethető betegségek természetesen ugyanúgy nem gyógyíthatók jelenleg, ahogy más örökletes betegségek sem. A géntechnológia nagy ígérete, a génterápia azonban elvileg lehetőségeket kínál itt is az orvostudomány számára. A mitokondriális génterápia bizonyos szempontból könnyebb is lehet a kromoszomális génekénél. Elképzelhető például az, hogy szintetikus nukleotidanalógokkal specifikusan gátolható egy mutáns mitokondriális DNS megkettőződése, replikációja, úgy, hogy a normális "vad-típusú" molekula replikációja nincs gátolva. Ilyen módon gyakorlatilag kivédhető volna a betegségokozó mutáció hatása. Nemrégiben hozták létre az első állati modellrendszert, amellyel ezek a lehetőségek tanulmányozhatók és az első bíztató kísérletekről már beszámoltak. A gyakorlati megvalósítás természetesen még igen messze van.
Az emberi mitokondriális DNS vizsgálatának azonban nem csak az orvostudomány szempontjából van jelentősége. Mint korábban említettük, a 37 gén jóformán hézagmentesen fedi le a mitokondriális DNS nagy részét. Van azonban egy mintegy ezer nukleotid hosszúságú szakasz, amelyen nincsenek gének, ezt szokás olykor "variábilis régiónak" nevezni. Az ezen a szakaszon bekövetkező mutációknak ugyanis általában nincs fenotipikus következménye, tehát evolúciós értelemben semlegesek. Mivel pedig a mutációs ráta magasabb a magi DNS-énél, ezért ennek a régiónak a szerkezete valóban igen változékony. Két - egymással anyai ágon nem rokon - egyed között biztosan számos ponton különbözik e szakasz nukleotid-sorrendje. A mitokondriális DNS egészére vonatkozóan elmondható, hogy két - nem rokon - egyed között legalább 70 helyen van különbség, az emberiség egymástól legtávolabb álló egyedei között pedig akár 500 nukleotidban. Ezek többsége a variábilis régióra koncentrálódik. Ennek a régiónak a nukleotid-sorrendjét a jelenlegi technikákkal aránylag könnyen és teljes egészében meg lehet határozni. Az eddig elmondottakból az következik, hogy a történeti antropológia, az emberi népességek leszármazásának, rokonságának, történeti keveredésének kutatásában, de az igazságügyi orvostani vizsgálatokban is felbecsülhetetlen értékű eszköz a mitokondriális DNS elemzése.
Különösen növeli a mitokondriális DNS-vizsgálatok ilyen felhasználhatóságát az a tény, hogy példányszáma sejtenként több ezer, ezért például fosszilis maradványok vizsgálata esetén lényegesen nagyobb esélyt kínál a használható szekvencia elemzésre, mint a magi DNS. A közelmúlt legszenzációsabb ilyen típusú eredménye a Neander-völgyi ősember mitokondriális DNS-ének az elemzése. Ebben az esetben magi DNS-t nem sikerült (nem sikerülhetett) használható formában felszaporítani, a mitokondriális DNS vizsgálata azonban eredményes volt és fontos tanulsággal szolgált. A kutatók az ősi csontmaradványból a mitokondriális DNS variábilis régiójának mintegy 300 nukleotid hosszúságú szakaszának szekvenciáját határozták meg és hasonlították össze közel ezer, a legkülönbözőbb népcsoportokhoz tartozó mai ember mitokondriális DNS-ével. Míg a mai embereknél ezen a szakaszon átlagosan nyolc nukleotidnyi különbséget találtak két egyed között, a Neander-völgyi ember szekvenciája 20 helyen különbözött a hozzá legközelebb álló mai emberétől, az átlagos különbség 25 nukleotid volt. Ennek alapján ki lehetett mondani, hogy a Neander-völgyi ősember minden bizonnyal nem tekinthető a mai, (az Isten által alkotott) ember elődjének.
Egy másik érdekes példa a közelmúltból: II. Miklós orosz cár maradványainak azonosítása. A cárnak tulajdonított csontokból izolált mitokondriális DNS-ben a kutatók egy jellegzetes heteroplazmiás mutációt találtak. Ez volt az azonosítás végső bizonyítéka, mert a cár testvérének, György nagyhercegnek mitokondriális DNS-ében ugyanezt a heteroplazmiás mutációt találták meg.
Mitokondriális DNS-vizsgálat volt az alapja annak az 1987-es szenzációs bejelentésnek is, amely szerint a földet benépesítő (Isten által alkotott) mai emberek feltehetően egyetlen, ember leszármazottai - Éva-hipotézis. Noha a közlemény következtetéseinek helyességét sokan támadták és vitatták, azóta számos egyéb vizsgálat megerősíteni látszik az eredményeket és ma a tudományos közvélemény nagy része elfogadja ennek a feltevésnek a lényegét, vagyis azt, hogy a mai emberiség ősei Ádámból és Évából kiindulva népesítették be a földet
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
8. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
10. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
11. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
14. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
15. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
17. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
18. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
19. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
20. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
21. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
22. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
23. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
25. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
26. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
27. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
29. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
32. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
33. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R]
► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta.
wolf-rieder.hupont.hu
34. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.
festettcimerek.hupont.hu
35. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
36. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
37. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
38. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
39. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!
twilightfanokklub.hupont.hu
41. http://naruto-shippuuden.hupont.hu
► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.
naruto-shippuuden.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
43. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
44. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
45. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
46. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!
► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!
spitzhotel.hupont.hu
47. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
48. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
49. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
51. A L'OCCITANE KIVÁLÓ MINÖSÉGŰ ÉS ÉRZÉKI SZÉPSÉGÁPÓLÁSI TERMÉKEKET KINÁL
► Kényeztesse testét lelkét a l'ocattine magas minöségű termékeivel.
loccatinetermekek.hupont.hu
52. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
53. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
55. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
56. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon
► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei.
szin-varazs.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
58. Borsányi Andrea haj -és fejbőranalitikus szakértő.
► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajhullás,korpásodás,fejbőrviszketés,zsírosodás nem mindennapi titkait.
hajaborsa.hupont.hu
► EGÉSZSÉG - MOZGÁS -
mindennapos.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Gyógyító Virágesszenciák
gyogyitokert.hupont.hu
62. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..
fordalkatreszmiskolc.hupont.hu
63. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
64. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling
► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!
ellenorizzteis.hupont.hu
65. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
66. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
67. AHI-TM Tudatos Mozgás Dimenziója Öngyógyítás
► Tudatos Mozgás Dimenziója Tegyünk egészségünkért
ongyogyitasahi.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
69. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
70. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kreativcikkek.hupont.hu
72. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
73. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
74. RESTIBÜFÉ
► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!
restibufevecsesen.hupont.hu
75. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu