Banán
(az Isten egyik különleges találmánya)
A banán magas rost tartalma és benne a három természetes cukor, a glükóz, a fruktóz és a szacharóz szinte mágikus erőt kölcsönöznek az emberi testnek.
A banán harcol a depresszió ellen, okosít, enyhíti a reggeli rosszulléteket és másnaposságot, véd a vese, a rák, a cukorbetegség, a csontritkulás és a vakság ellen. Meg tudja gyógyítani a szúnyogcsípés viszketését és a héjával kifényezheti a cipőjét.
- A banán segít leküzdeni a depressziót magas triptofán tartalma miatt, amely szerotoninná alakul - ami az agyban egy boldog hangulat ingerületátvivő. (A triptofán a nyolc esszenciális aminosav egyike. Szükség van rá niacin vagyis a B3 vitamin termelődéséhez. Számos élő szervezet számára a triptofán esszenciális. Ez azt jelenti, hogy az emberi szervezet nem képes előállítani. Így ételeinkkel kell biztosítani a szükséges mennyiséget. Az aminosavak, így a triptofán is, a fehérjék építőelemei. Emellett a triptofán számos anyag termelődéséhez elengedhetetlen a testünkben, ilyen például a szerotonin is. Mivel a szerotonin – ami egy melatonin prekurzor – kulcsszerepet játszik a hangulat és az alvási szokások kialakításában, a triptofánt nem ritkán antidepresszánsként, természetes altatóként, és súlycsökkentőként is alkalmazzák.)
- Egyen meg 2 banánt egy megerőltető edzés előtt, hogy extra energiát nyerjen és stabilizálja vércukorszintjét.
- Egy banán az edzések során fellépő izomgörcsök és az éjszakai lábikragörcs ellen is védelmet nyújt.
- A vizelettel való kalcium veszteség ellensúlyozására is jó, valamint erős csontokat épít.
- Javítson hangulatán, és csökkentse a menstruációt megelőző és az ez alatti fájdalmakat, görcsöket. A banán kiváló stressz-oldó is egyben.
- A banán jó duzzanat csökkentésére, véd a II-es típusú cukorbetegség ellen, támogatja a fogyást, erősíti az idegrendszert, és segíti a fehérvérsejtek termelődését, köszönhetően magas B-6 vitamin tartalmának.
- Javítson vérképén és enyhítse a vérszegénység tüneteit, a banánban lévő vas által.
- Magas kálium tartalma miatt csökkenti a vérnyomást. Véd a szívroham és a stroke ellen. A kálium-nátrium egyensúlyban tartásával megelőzhetőek a daganatos megbetegedések.
A banán fogyasztása segíti az emésztést
- Gazdag pektinben. (A pektin vegyületek a növényi sejtek egyik alkotórészeként szabályozzák a szövetek rugalmasságát. Ők biztosítják a növények nedvesség tartalmát. A pektineket vízben oldódó növényi rostként határozzák meg. Általában a növények külső részében találhatók.) E mellett finoman kelátképző is, eltávolítja a méreganyagokat és nehézfémeket a szervezetből.
- A banán prebiotikumként is szolgál, serkenti a barátságos bélbaktériumok növekedését a bélben. Emésztőenzimeket is termelnek, hogy segítsék a tápanyagok felszívódását.
- A banán magas rosttartalma segít normalizálni a bél perisztaltikáját (mozgását), így megakadályozza a székrekedést is.
- Hasmenése van? A banán megnyugtató hatással van az emésztőrendszerre és segít visszaállítani az elveszett elektrolitok egyensúlyát hasmenés, hányás után.
- A banán természetes savlekötő, megszünteti a savas refluxot és gyomorégést.
- A banán az egyetlen olyan gyümölcs, amely nyersen is fogyasztható anélkül, hogy a gyomorfekélyt súlyosbítaná, mert filmes bevonattal látja el a gyomrot, így védve a maró savak ellen.
A banán nyújtotta természetes gyógymódok
- A banánevés segít megelőzni a veserákot, védi a szemet makula degeneráció ellen, és erősíti a csontokat a kalcium felszívódásának növelésével.
- A banán segít a tanulásban azáltal, hogy éberebbé teszi a tanulókat. Vizsgák előtt mindenképp fogyasszon el egy banánt, hogy a magas káliumszintet kihasználva növelje koncentrációkészségét.
- A banán magas antioxidáns tartalmú, semlegesíti a szabad gyököket és védelmet nyújt a krónikus betegségek ellen.
- Egy banán étkezések között segít stabilizálni a vércukorszintet és csökkenti a reggeli rosszulléteket.
- Kenje be a pókharapást, szúnyogcsípést vagy csalánkiütést a banánhéj belsejével, hogy enyhítse a viszketést és irritációt.
- Stabilizálja a vércukorszintet olyannyira, hogy ha étkezések között banánt eszik, mást nem is fog kívánni.
- Egy banán a testhőmérsékletet is csökkentheti, és lejjebb viszi a lázat, vagy segít egy forró napon.
- A természetes hangulat-fokozó triptofán segít enyhíteni a szezonális affektív zavarokat (SAD).
- A dohányzásról való leszokást választaná? A banán nagy mennyiségű B-vitamint, valamint káliumot és magnéziumot tartalmaz, csökkentve az elvonási tüneteket.
- Szemölcsöt is eltávolíthat úgy, hogy egy darab banánhéj belsejét a szemölcsre teszi és ragtapasszal leragasztja.
- Dörzsölje a banánhéj belsejét bőr kézitáskájára, vagy cipőjére és száraz ruhával gyorsan fényesítse ki azokat, ragyogni fognak.
Ne felejtsük el, hogy a banánból nagyon finom turmixokat is lehet készíteni…
-----------------------------
Tájékozódjon a világ legjobb antioxidáns elixírje felől is:
FLANOX antioxidáns elixír
Megtalálja e honlapon is az ötödik fülecskére kattintva...
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
5. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
5. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
11. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
12. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
13. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
16. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
17. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
20. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
22. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
24. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
25. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c
► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!
mobil-kemence.hupont.hu
26. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
27. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.
► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.
szelvedojavitasgyor.hupont.hu
28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
29. Old Sound
► '60-as, '70-es zenék, Pop, Rock, Beat... és sok egyéb
olds.hupont.hu
30. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés
► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.
legjobbtetoablak.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
32. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
33. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
35. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
36. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
37. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
► Ezt az oldalt azért találtam fél hogy csajok tesztek alapján taláják meg kérdésükre a választ .
csajos-tesztek.hupont.hu
39. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
40. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS
► Bartha Viktor: +36 70 638 8465
automentesbartha.hupont.hu
► Csak Csajoknak!Fiúk: Ha beléptek mehet is kifele ez nem nektek valók!
nikihivatalosweboldala.hupont.hu
42. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
43. greta.huont.hu
► Ez az oldal inkább Disney Channel rajongóknak szól.
greta.hupont.hu
44. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
45. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
46. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
47. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
48. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
49. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
50. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3
► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop
emorainbow.hupont.hu
51. JÓSKUCKÓ Az Én világom,~My dreams, my life, my thing..
► HA AZ EGYEDÜLI IMA AMIT ELMONANÁL EGÉSZ ÉLETEDBEN ,ÍGY HANGZANA "KÖSZÖNÖM"MÁR AZ IS ELÉG LENNE..... (Meister Eckhart)
csillagporok.hupont.hu
52. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
53. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
54. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
55. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► VITAMIN, NYOMELEM
taplalekkiegeszitoim.hupont.hu
57. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
► avagy NIGHTFALL krémje
playhardgopro.hupont.hu
59. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
60. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
61. Konténeres sittszállítás Budapest
► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.
konteneres-sittszallitas.hupont.hu
62. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
63. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
64. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
65. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
66. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
67. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
68. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
69. ~Anime~
► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!
naruto-khun.hupont.hu
70. VITÉZTELEP
► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.
viteztelep.hupont.hu
71. PECAZONA
► Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.
pecazona.hupont.hu
72. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
73. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
74. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu